A történetem

Mindig is azt vallottam, hogy lehet ezt a szakmát „jól” és „máshogyan” csinálni. Hogy mit értek ez alatt? Ügyfél igények feltérképezése, majd a szerződések megkötése után is jelen lenni. 

Mert a biztosítási szakértő lehet

  • korrekt
  • őszinte
  • informatív

Gondolatok a biztosítási szakmáról

Mindig meglepődve hallgatom régi kollégáimtól, hogy ezelőtt 20-25 évvel a biztosítók ügyfélszolgálatán az Ügyfelek sorban álltak azért, mert biztosítást akartak kötni. (!)

Egészen elképesztő ugye? Nos, a piac elég nagyot változott azóta. A szabályok, előírások, és az adminisztratív változásokon túl többek között az emberek hozzáállása is. Ez nem meglepő, hiszen nagyon sokan csalódtak, a biztosítási ügynökökben. Szeretném megemlíteni, hogy szerencsére nagyon sok jó szakmai kolléga is van, csak róluk könnyen megfeledkezünk, a rossz példa könnyebben megmarad. Ebből a körből nehéz kitörni, főleg azoknak, akik most kezdik a szakmát.

Ezért is célom, hogy rácáfoljak azokra a „tanácsadókra”, akiknek köszönhetően sajnos ezt a szakmát a múltban elég sokan leírták. Talán ez is szép lassan, megváltozni látszik. Fontos tehát, hogy ez a szakma a maga méltó helyére kerüljön, visszanyerve saját becsületét.

Óriási hiányosságnak látom, hogy a szerződés megkötése után sok „biztosítós” eltűnik, nem elérhető, ne adj Isten ígérget, és azokat soha nem tartja be.

Ezek aztán mind melegágyát képezik annak, amiről feljebb is írok, hogy aztán azt mondhassák „na Ő is csak egy biztosítós”.

Őszinte tájékoztatás, folyamatos kapcsolattartás

Az Ügyfélápolást rendkívül fontosnak tartom. Ügyfeleimmel hosszútávú együttműködésben gondolkodom, ami a kölcsönös partnerségen alapszik oda és vissza. 

Büszkén mondhatom, és az elmúlt évek is ezt mutatják, hogy az Ügyfelek nem csak jöttek/jönnek hanem maradtak is, akik bizalmukba fogadtak. A bizalom az ami soha nem megy ki a divatból, és manapság ritka nagy kincs főleg ezen a területen.

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy többször részt vehettem Tonk Emil előadásán. Ez az egyik kedvenc idézetem amit ott hallottam tőle: 

 „Legyél korrekt a saját területeden, mert itt van a legkisebb konkurenciád” – Tonk Emil

Nos ezzel teljesen egyetértek. Éppen ezért a belém vetett hitet, bizalmat óvom, őrzöm a másik félre odafigyelve, szakmai segítségnyújtással, precizitással és a határidők betartásával dolgozom.

Ügyfeleim kezét a szerződéskötés után is fogom. (értesítem az évfordulókról, egyéb adminisztratív ügyekben és szükség esetén kárrendezésben nyújtok szakmai segítséget természetesen az új biztosítási igények kielégítése mellett)

Rólam mondták

Sági Péter társasház kezelő

"Egy általam kezelt házban felmerült problémás biztosítási ügy kapcsán ismertem meg Renátát. Annak ellenére, hogy ezt megelőzően nem ismertük egymást, az üggyel kapcsolatban igen segítőkész és korrekt módon járt el. Ezt követően kezdtem Őt rendszeresen keresni, amikor biztosítással kapcsolatos ügyekben kellett segítséget kérnem. Segítőkészségének, kedvességének, és ami még igen fontos, szakmai hozzáértésének köszönhetően azóta már több éve dolgozunk együtt. Mindenki számára, aki biztos és hozzáértő kezekben szeretné tudni biztosítását, csak ajánlani tudom Renátát."

OPTEN Kft.

"Petőné Máltai Renáta immár 8 éve az OPTEN Informatikai Kft. biztosítási alkusza. Ez időszak alatt teljes mértékben megbizonyosodtunk rugalmasságáról, precíz és pontos munkájával nagyban hozzájárult eredményességünkhöz. Közreműködésével számtalan alkalommal csökkentettük kiadásainkat, valamint többször biztosított számunka egyedi kedvezményeket és díjakat különböző biztosító társaságoknál. Kárügyintézések alkalmával a lehető legjobb megoldást kaptuk minden esetben, ezáltal a biztosítók hamarabb fizettek részünkre"

Ronixnet Társasházkezelés

"Több éve kezelünk társasházakat. Renit akkor ismertük meg, mikor már belebonyolódtunk a biztosítások ügyintézésébe. Első találkozásnál már szimpatikus volt szaktudása és talpraesettsége. Kezébe adtuk az összes társasház ügyeinek intézését. A biztosításokat először is felülvizsgálta és aktualizálta. Amennyiben nem volt megfelelő a biztosítás, több ajánlatot bekért, hogy a közgyűléseken a tulajdonosoknak legyen választási lehetősége. A károk ügyintézésével sem kell már foglalkoznunk, csak neki jelezzük és ő mindent intéz. Folyamatosan kapunk tőle visszajelzést és különböző táblázatokat a káresemények állásáról, a befizetések teljesítéséről. Saját biztosításaink kezelését is ő látja el. Számunkra pótolhatatlan és nagyon szeretünk vele együtt dolgozni."

Szerintem a biztosítási szakértő az a személy, aki...

szakmailag felkészült

Ismeri a piaci trendeket és segít eligazodni azokban, hogy mindig a legjobb ajánlatot nyújtsa. Folyamatosan tanul.

segít megtalálni a legjobb ajánlatokat

Segít kiválasztani az ügyfélnek a rá szabott és leginkább megfelelő biztosítási terméket.

mindig rendelkezésre áll

A biztosítás megkötése után is jelen van, és segít az ügyvitelben.

Miben tudok segíteni?

Információ

Az oldalon rendszeresen olvashat cikkeket, amelyeknek célja, hogy közérthetően és érdekesen leírva mutassam be a legújabb trendeket és lehetőségeket a biztosítási piacon.

Olvassa el cikkeimet teljesen.

Konzultáció

Ha úgy érzi szüksége van valamilyen biztosítási termékre, akkor vegye fel velem a kapcsolatot és beszéljünk személyesen, ahol személyre szabottan segítek abban, hogy mely termék lehet a legmegfelelőbb az Ön igényei számára.

Vegye fel velem a kapcsolatot és beszéljünk.

10 hasznos tipp és tévhit lakásbiztosítás kötése előtt!

Iratkozzon fel és e-mailben elküldöm a hasznos tippeket tartalmazó munkafüzetem

Beszéljünk

Kérdése van? Vagy szeretne időpontot kérni személyes konzultációra?

Írjon és felveszem Önnel a kapcsolatot. 

Kövess Facebookon!