Reptéri káosz. Mire elég ilyenkor az utasbiztosítás?

Megosztás
Megosztás
Megosztás

A média, a televízió, rádió, internet sajnos ettől hangos.

„…otthagyta az utasokat, nem érkezett meg a csomagom, nincs kommunikáció stb…”

Kevés az alkalmazott, nincs kapacitás, az utasok meg tanácstalanul állnak.

Cikkemben három gyakori, mindennapi esetet mutatok be:

  1. Poggyászeltűnés
  2. Poggyászkésés
  3. Járattörlés

Mielőtt belekezdünk előtte megosztok néhány fontos információt és gyakorlati tanácsot.

Az utasnak először is mindig a kárenyhítésre kell törekednie. (a későbbi nagyobb károk megelőzése érdekében)

Általános tudnivaló –  Poggyászeltűnés, poggyászkésés

Az utasnak mindig minden esetben azon a helyszínen kell jegyzőkönyvet felvetetnie ahol a kár érte.

Ha a repülőtéren akkor az illetékes repülőtéren, ha pedig azon kívül úgy az illetékes hatóságnál, rendőrségen kell erről a feljelentést megtenni és majd a jegyzőkönyvet biztosítónak megküldeni a tételes listával együtt.

A jegyzőkönyv mellé tehát fontos hogy egy tételes listát is adjon le, ha lehet összeggel megjelölve mi volt a poggyászban. (Utólagos módosításra nincs lehetőség)

Az „otthagytam”, „elhagytam” károkra a biztosítási fedezet nem terjed ki. Pl.: az utas egyik taxiból a másikba átszáll, és a poggyászt a taxiban hagyja. Ez az őrizetlen poggyász esete, ami nem biztosítási esemény. Ezért tehát figyeljünk és vigyázzunk a csomagjainkra.  

Poggyászeltűnés esetén a légitársaságnak 21 napja van arra, hogy az eltűnt poggyászt meglelje. Ha ez nem sikerül, az eljárást lezárja. Ezt a lezáró nyilatkozatot kell Ügyfélnek bemutatnia a biztosítójánál, illetve ebből a nyilatkozatból derül ki az is, hogy az Ügyfél részére a reptér mit térített. (a kártérítést ugyanis biztosítóval közösen vállalja a légitársaság)

Érdemes egy plusz váltás ruhát is bekészíteni a kézipoggyászba, felkészülve arra az esetre, ha a poggyász eltűnik.

A feladott poggyászba nem javasolt betenni műszaki cikket, laptopot, nagy értéket sem.

Általános tudnivaló –  Járattörlés

Járattörlés esetén, a légitársaságnak fel kell ajánlania az utasok számára valamilyen opciót.

Pl.: vagy elviszi az utast egy későbbi géppel, vagy megtérítheti a repülőjegy árát. Járatkésés esetén pl.: étkezési utalványt adhat, illetve hosszabb várakozás miatt szállást is biztosíthat.

Ha az utasnak új repülőjegyet kell váltania a járattörlés miatt, ami kétszer annyiba kerül mint amennyit az odaútra fizetett, a légitársaság csak az odaútra váltott jegy árát téríti meg. (Pl.: Fapados járattal utaztam 30.000 Ft-ért, de a visszaút 100.000 Ft-ba kerül, akkor a légitársaság a 30.000 Ft-ot fizeti meg, esetleg valamennyivel még többet, de a 100.000 Ft-os jegyet jellemzően nem téríti)

Ha törlik a járatot és péntek helyett csak hétfőn tudják az utasokat hazahozni a köztes időre vonatkozó többletköltséget (pl.: ellátás, szállás) az utasbiztosítás szintén nem állja.

Az utasbiztosítás az ebből eredő káresetekre nem térít. Ezekben az esetekben a légitársaság jár el, neki kell helyt állnia.

Az utas akkor teljesen magára van hagyva?

Nem egészen.Van olyan biztosító, mely az utasbiztosítás keretén belül ad egy olyan kényelmi szolgáltatást mely pontosan az ilyen esetekre specializálódott.

Pontosabban ez a külsős cég az utasok jogaiért, mellettük, nevükben és helyettük áll ki a légitársasággal szemben. Érdemes őket választani.

A DAS jogvédelem is segítség lehet, az  utasbiztosítási szerződésben vállalt feltételek nem teljesítése esetén a biztosítóval szemben.

A légitársasággal való fellépéskor csak abban az esetben opció, ha a légitársaság szerződése azt tartalmazza, hogy egy esetleges jogvita esetén a magyar bíróság az illetékes. (Forrás: D.A.S Jogvédelmi biztosító Zrt)

Biztosító kárrendezés a gyakorlatban poggyászkésés esetén

Minden biztosító egyértelműen leírja a feltételében hány órát meghaladó késés esetén térít, és erre vonatkozóan mekkora kártérítési összeget nyújt az utas részére.

A gyakorlat ugyanaz, jegyzőkönyvet kell a repülőtéren felvenni.

Ebben az esetben életszerű, hogy néhány fontos használati cikket vásárolni kell. A vásárolt cikkekről számlát kell kérni, amit a biztosítók a szabályzatukban meghatározott limitig erejéig térítenek.

Van olyan biztosító, aki a szabályzatban leírt összeg felét fizeti meg abban az esetben ha mégsem tud számlát bemutatni az Ügyfél.

(Térítési limit általánosságban véve lehet 40.000 Ft – 150.000 Ft ig)

Biztosító kárrendezés a gyakorlatban rablás, poggyászeltűnés esetén

Rendőrségi jegyzőkönyvet kell felvenni. (Tételes listával mi az ami eltűnt, számszerűsítve) 

Számlával nem feltétlenül fog az utas rendelkezni, így a biztosítók meghatározott limit összegig (és meghatározott tárgyak szerint, pl.: értéktárgyak, ékszerek nem biztosíthatóak)vállalják a térítést. Van aki átalányt és van aki az ellopott holmik értékére avulásmentes térítést vállal.

Amire még érdemes figyelni, hogy egyes biztosítóknál tárgyankéni limit illetve poggyászonkénti limitet is megjelölnek és az alapján fizetnek.

(Térítési limit, általánosságban véve lehet 100.000 Ft – 600.000 Ft ig)

Remélem sikerült egy átfogó képet, és iránymutatást adnom arról, mi tartozhat bele egy utasbiztosításba, hol van az utas és hol van a légitársaság felelőssége.

A tájékoztatás nem teljes körű, a biztosítók teljes és részletes szabályzatát fontos megismerni a szerződés kötés előtt. Azok limiteiről és tartalmáról. Keressen bizalommal, segítek.

10 hasznos tipp és tévhit lakásbiztosítás kötése előtt!

Iratkozzon fel és e-mailben elküldöm a hasznos tippeket tartalmazó munkafüzetem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkek